Az alkoholizmus nem egy kellemes téma, de pont ezért gondolom, hogy minél többet kéne beszélni róla. Mivel kínos komoly körülmények között szóba hozni (úgy, hogy épp nem a környéken legismertebb alkoholistán viccelődünk), eléggé elsikkad mint probléma, és nagyon láthatatlan a társadalomban ez a függőség mint komoly betegség. (Azt így zárójelben megjegyezném, hogy más függőségek esetében is inkább megbélyegzik és kirekesztik azt, aki az adott addikciótól szenved. Nyilván én sem azt mondom, hogy fel kell menteni, hiszen valamelyest a függő saját hibája is, hogy belekeveredik az adott helyzetbe, de elutasítás helyett elsősorban mindenképp segítséget kéne nyújtani.)
Nálunk ez nagyon is komoly probléma, az apám jóvoltában volt szerencsénk végignézni egy alkoholista leépülését. És igen, előtte én is nevettem, mikor a nagyszüleim falujában láttam a részegen a biciklijére felülni próbáló helyi iszákost, de miután a saját apámat láttam hasonló állapotban, már egyáltalán nem találtam ezt a helyzetet viccesnek.
Egy alkoholista leépülése nagyon szomorú folyamat. Még akkor is, ha idegen emberen látnánk, arról nem beszélve, hogy amikor egy családtagunk vagy szerettünk érintett, sokkal lehangolóbb az egész. Fokozatosan veszítik el a kapcsolataik, az egészséges viszonyuk a valósággal, eltűnik az ambíciójuk, egy idő után már nem érdekli őket semmi más, csak hogy újabb és újabb adag italhoz jussanak.
A mi történetünk sajnos eléggé eldurvult. Nem tudnám megfogalmazni, mi is történt pontosan, vagy hogy hogy nem vettük észre apán korábban a jeleket. Egész konkrétan akkor eszméltünk rá, hogy milyen hatalmas a probléma, mikor egyszer arra eszméltünk, hogy a már hosszú évek a család tulajdonában lévő nyaralónkat apa megpróbálja eladni.
Anyám tört össze a legjobban. Még a születésünk előtt vették azt a nyaralót, így én nem is igazán tudom, miért nem közös néven volt, hanem csak apára volt ráírva, de tulajdonképpen mindegy is. Mindenesetre anya teljesen összeroppant, amikor teljesen véletlenül megtudta, hogy apám a háta mögött el akarta adni a nyaralót. Ekkor már teljesen biztosak voltunk, hogy ez egy alkoholista leépülésének utolsó fázisa.
Ezen a ponton szembesítettük apát, aki nagyon kiborult. Sírt, bocsánatot kért, és megígérte, hogy többé nem fordul elő ilyen. Mindannyian hittünk neki, de anya még kiegészítette ezt annyival, hogy nagyon szeretné, ha apa elmenne egy elvonóra. Így találtuk meg a Felépülők 28 napos programját, és a következő indulóra jelentkezett is apa. Utólag mondta, hogy nagyon örül, hogy anya ebből nem engedett, mert bármennyire is bántotta akkor a dolog, szinte biztos benne, hogy utólag sajnos visszaesett volna. Viszont a Felépülők 28 napos programjának köszönhetően, és az utógondozásnak hála, sikerült letennie az alkoholt, remélhetőleg örökre. Viszont azóta sokkal jobban figyelünk rá, sokkal nyíltabban kommunikálunk a családban. Nem hittem volna, hogy a bizalom teljes mértékben helyreállítható, de szerencsére meggyógyult a család is. A nyaralót is sikerült megmenteni, szóval mi még szerencsések vagyunk, mert mindenféle visszafordíthatatlan probléma nélkül sikerült kilábalni ebből a krízisből.