Napelemekkel bővíteni a nyaralót, jó ötlet

Kicsit mindig irigyeltem azokat az embereket, akiknek van nyaralójuk. Azt gondolom, hogy az egy valódi kincs. Azt képzelem, hogy nagyon jó érzés lehet egy olyan hely, ahová bármikor kiruccanhat az ember, különösebb tervezés nélkül, hiszen a saját háza várja majd. Nem kell bejelentkezni, nem igényel tényleg semmilyen felkészülést. Ahogy megszületik a gondolat, azzal a lendülettel lehet is indulni. Persze tudom én, hogy egy nyaraló vásárlása nem egy lehetetlen dolog, de legyünk őszinték, elképesztő nagy dolog. Legalábbis szerintem. Egyrészt anyagilag is, és nyilván, mivel egy ingatlanról van szó, fenn kell tartani, és az állapotára is figyelni kell, márpedig egy keveset használt ház gyorsan amortizálódik. Mindezek ellenére nekem továbbra is nagy álmom egy kedves kis balatoni nyaraló.

Van egy barátom, nekik van egy nyaralójuk. A szülei már nem nagyon akartak vele foglalkozni, és el akarták adni, hogy a pénzből vegyenek egy lakást, ahová a fiuk be tud költözni. De mivel a telek hatalmas, így arra a konszenzusra jutottak, hogy megtartják. A barátom le is költözött és ott viszi a saját vállalkozását.

Most jutott el oda, hogy komoly fejlesztésekbe szeretne kezdeni, és ennek bizony része egy napelemes rendszer is. Ehhez persze az első és legfontosabb dolog egy profi és megbízható szolgáltató megtalálása. Egy kis kutatómunka után rá is lelt a sporoljnapelemmel.hu weboldalára, ami a Pentele Solar Kft. nevű céghez tartozik, és már régóta napelemes rendszerek felépítésével foglalkoznak.

És hogy miért döntött úgy, hogy belevág? Elsősorban a spórolás miatt, és természetesen azért is, hogy a saját ökológiai lábnyomát csökkentse. Az oldal meglehetősen információkban gazdagnak bizonyult, így a spórolásról is szót ejtenek. Természetesen ez egy nagyon drága technológia, milliós nagyságú tételről van szó, ám ez csupán egy egyszeri nagy beruházás, ami mint már említettem, spórolási lehetőség is. Ez a folyamat pedig, már gyakorlatilag a beüzemelés első percétől kezdve elindul. Méghozzá úgy, hogy a napenergia használatának köszönhetően jóval kevesebb lesz a villanyszámla, mint korábban volt – márpedig a barátom használja bőven az áramot -. Így bizonyos idő elteltével a befektetett összeg visszavándorol a zsebünkbe a megtakarítások által, és ezután kezdődök a tényleges spórolás, amikor már a számlán megspórolt pénzt „haszonként” lehet elkönyvelni.

De nem csak erről lehet ám információkat találni ezen a weboldalon, hanem például a napelemek működéséről is, egy picit bővebben is. Így tudtuk meg mi is, hogy a napelem egy jóval bonyolultabb eszköz, mint mi azt hittük. Mert nem csak annyiból áll, hogy vannak azok a kékes színű panelek. Bár valóban elengedhetetlen részei értelemszerűen, hiszen az fogja fel a napnak az energiáit, viszont van egy valami, amin át kell haladnia még, hogy áram legyen az energiából. Ez pedig nem más, mint az inverter. Az inverter működése számomra kissé bonyolultnak tűnt, hiszen nem vagyok villamosmérnök, de még csak a közelében sem járok. De mondta a barátom, hogy a weboldalon teljesen világos magyarázatot olvasott. Ő az olvasottak alapján az inverter működését úgy írná le, mint egy konvertáló eszközt. A számítógépekre is le lehet tölteni például egy programot, ami a youtube videókat mp3 formátumba teszi át, és az inverter is így működik. Úgy magyarázta el, hogy ha a youtube videó a napenergia, vagyis az egyenáram, akkor az mp3, ami lesz belőle az a váltakozó áram. A konvertáló program pedig az inverter. Mert, hogy mint kiderült ez is a weboldalról, a nap energiája egyenáram, amivel még nem tudnak működni a technikai berendezések, vagy a háztartási berendezések, mert a mindennapi életben mindenhez váltakozó áramot használunk.

Azt hiszem, hogy ezzel a magyarázattal sikerült megértenem az inverter működését, bár valójában én is elolvastam a weboldalon található információkat, és úgy is teljesen érthető volt.

Kicsit böngészve a honlapon arra jutottam, hogy egy nagyon őszinte és nyílt kommunikáció jellemzi a céget – igen, előjött belőlem a kommunikációs végzettségem -. Nem akarnak senkit semmiről meggyőzni, csupán egy teljeskörű magyarázatot adnak a napelemek nyújtotta lehetőségekről, előnyeiről, de azok hátrányairól egyaránt, hogy mindenki, aki egy napelemes rendszer felépítésén gondolkozik, egy biztos döntést hozzon meg, és tisztában legyen azzal is, hogy mit vállal.  Több témában is olvashatók bejegyzések, és bár én nem értek a napelemekhez, de szerintem olyan magyarázatokat, mint amik az oldalon olvashatók, csak olyanok tudnak nyújtani, akik valóban szakértői a dolognak.

Szóval tehát a kellő információgyűjtés után a barátom úgy döntött, hogy kér egy árajánlatot tőlük, hogy lássa, pontosan mégis mire számíthat. Ehhez nem kellett mást tennie, csak kitöltenie egy rövidke űrlapot a weboldalon, ami erre a célra szolgál. Az egyetlen adat, amit az áramfogyasztására vonatkozóan meg kellett adnia, az az éves áramfogyasztás mértéke. Akár forintban, akár kilowattórában. Természetesen pontos árajánlat nem tud születni csupán ebből az információból, hiszen számít az is, hogy hova kerülnek a napelemek, illetve hogy meg vannak-e a kellő feltételek.